A Szívednek, a Testednek, a Lelkednek

Saját fotó
Budapest, Hungary
Boldogan, egészségben élni? Boldogságunk a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből. Mindenkiben máskor, más miatt érlelődik meg az elhatározás, hogy változtat az életmódján. Az elhatározás megvan, de erős szándék is kell hozzá, amit aztán ébren is kell tartani. Az élet egy soha véget nem érő változás. Ha igazán élni akarunk, nekünk is folyamatosan változnunk, változtatnunk kell. Mi segítséget nyújtunk, tanácsot adunk, melletted vagyunk, erőt sugárzunk, ami túllendít a nehezebb időszakokon és erőt ad a folytatáshoz. Most jött el az ideje befektetni a jövődbe, az életedbe.

2011. július 3., vasárnap

Hol az erő?

Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék.
Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja.
Egyikőjük azt mondta: - Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feltúrja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére.
Végül a legbölcsebb legöregebb isten szólalt meg: -  Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.

 Buddhista tanmese

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése