A hit ereje

Egyszer egy hatalmas tóban, ahol a viziélõlények sokasága élt összetalálkozott egy szitakötõlárva és egy pióca. Beszélgetni kezdtek.
- Én ugy érzem, hogy egyszer kikerülök ebbõl a mocsárból. Eljutok majd egy másik világba, amely szebb és igazibb, mint ez a mostani - mondta a szitakötõlárva.
- Ostoba vagy - morgot a pióca. Nincs semmiféle másik világ. Ez csak a te elméd játéka.
- De igen, kell lennie egy másik világnak! Különben mi húzna mindig fölfelé, hogy többet és jobbat akarjak? Egyszer már láttam is valamit. Nagyon homályosan, de igaz volt.A viz felszinén kidugtam a fejem egy pillanatra és csodálatos világot láttam.
- Nem láttál te semmit! - Kételkedett a pióca. - Csak a képzeleted játszott veled. Higy nekem. Én keresztül usztam az egész tavat, már töbször is, oda-vissza.Csak ez a tó létezik, ez a tó az egész világ, és a világ és valóság semmi más nem lehet, mint ez a tó.
- Nem, nem, higgyél nekem. Fényeket láttam, és a fény titkos üzenetét hallottam a szivemben.
- Ostoba vagy - felelte a pióca, de hangja elakadt,mert a szitakötõlárva szétfeszitette a burkot melyben élt, szárnyai kezdtek nöni. Szépen kifejlödõtt az egész teste és felúszott a viz felszinére. Meglátta a magasban csillogó napfényt. Nagyon boldog volt, hogy hitt a fenti szebb világban, és mély szánalommal gondolt a piócára, aki továbbra is ott tekergett a tó mélyén