A Szívednek, a Testednek, a Lelkednek

Saját fotó
Budapest, Hungary
Boldogan, egészségben élni? Boldogságunk a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből. Mindenkiben máskor, más miatt érlelődik meg az elhatározás, hogy változtat az életmódján. Az elhatározás megvan, de erős szándék is kell hozzá, amit aztán ébren is kell tartani. Az élet egy soha véget nem érő változás. Ha igazán élni akarunk, nekünk is folyamatosan változnunk, változtatnunk kell. Mi segítséget nyújtunk, tanácsot adunk, melletted vagyunk, erőt sugárzunk, ami túllendít a nehezebb időszakokon és erőt ad a folytatáshoz. Most jött el az ideje befektetni a jövődbe, az életedbe.

2012. augusztus 23., csütörtök

Mérgező adalékanyagok, megdöbbentő következményekkel!


Allergia, emésztési gondok, hiperaktivitás, migrén – hogy csak 
egypár példát említsünk. A címke pedig nem árul el semmit.

Foszfát a kolbászban, cisztein a zsemlében, édesítők, színezők, tartósítók az italokban – a szakirodalom 7500 körüli preparátumot és adalékot sorol fel, és legtöbbjükről nem tudunk semmit, még csak nem is sejtjük, hogy mire valók. Vajon miért van szüksége az iparnak az emulgátorokra és stabilizátorokra, hidro-kolloidokra, olvasztó sókra és az antioxidánsokra?
Minek ez a sok ízfokozó és aromatizáló segédanyag? Mindannak ellenére, hogy az emberiség évezredekig minden további nélkül mesterséges kovász híján sütötte a kenyerét, E 160b (lutein színezék) nélkül állította elő sajtjait, és képes volt E 471 emulgeálótól mentesen igen finom leveseket főzni.” Így kezdődik három német szakember (Udo Pollmer, Cornelia Hoicle és Hans-Ulrich Grimm) legújabb, az élelmiszer-adalékokról szóló könyve.

Az élet azonban felgyorsult, a hagyományos eljárások túl sok időt vesznek igénybe, és ma az élelmiszer-gazdaságot nem a tartósítás foglalkoztatja, hanem valami más. Spórolnia kell, mindenekelőtt a költséges munkaerőn. A temérdek adalékot tehát a nyersanyag gépi felhasználásához alkalmazza, így ugyanis lehetséges, hogy a tulajdonságaikban állandóan ingadozó természetes nyersanyagokat hozzászabja az automatikus, futószalagos gyártáshoz.


A titok...
Ami a gyártó számára magától értetődő, az a fogyasztónak hétpecsétes titok. A gyártás megkönnyítéséhez szükséges adalékokat ugyanis nem kötelező feltüntetni. És az adalék még olyan árukban is engedélyezett, amelyek „tartósítószer nélküli” feliratúak.
Miért hát ez a titkolódzás? Még egy olyan egyszerű és hétköznapi adaléktól is, mint a tejcukor (laktóz), több százezer magyar, tízmillió német, az észak-amerikai lakosok közül harminc-ötvenmillió kap hasmenést, hascsikarást: az afroamerikaiak 75 és az ázsiai-amerikaiak 90 százaléka, valamint az észak-európaiak öt és a délkelet-ázsiaiak majdnem 100 százaléka szenved ugyanettől – de az anyag mindenki más egészségének akár még használ is.
Számtalan allergiás embernél nem lehet tudni, hogy melyik élelmiszerre reagál, és miért. Költséges és főleg idegőrlő keresgélésre vannak kárhoztatva, hogy betegségük okát felderíthessék.
Annál fontosabb tehát, hogy a fogyasztó – a nem allergiás is – tudja, mit is tartalmaz a tápláléka. Az ipart kizárólag a fogyasztói engedetlenség képes jobb belátásra bírni, az az áru tehát, ami ott marad a polcokon. Ehhez tudatos, jogait ismerő vásárlókra van szükség. Nem vitás, ha túlságosan sok és ráadásul ellentétes információ zúdul a nyakunkba, fennáll a veszélye, hogy a fától nem látjuk az erdőt. Mit érnek az E-számokkal teli füzetecskék, ha általános közhelyek mellett csak azt tudjuk meg belőlük, hogy egy bizonyos vegyület a színezék vagy a savanyító szerepét tölti be? És mire jó egy táplálékallergia-adatbank, ha a közember egyszerűen nem férhet hozzá?


Ijesztő példa az ijesztő valóságról
A könyv egyik fejezete egy migrénes kisfiú esetével is foglalkozik. A gyereknél ötéves korban kínzó fejfájások jelentkeztek. A fájdalom hetente visszatért, és olykor napokig tartott. Gyakran hányt, naponta többször is – mint kiderült, krónikus migrénben szenvedett. A gyerek szobáját elsötétítették, hogy minél kevesebb inger érje, de segíteni az orvosok sem tudtak rajta, csupán erősebbnél erősebb fájdalomcsillapítókkal kezelték. A fájdalmak azonban még évekig nem szüneteltek.
Ez az állapot egészen addig tartott, amíg be nem került a müncheni egyetem gyermekklinikájára, ahol évente 600 kis pácienst kezelnek, többek között izgágasággal vagy migrénnel. Némelyiküket reuma, másokat neurodermitisz vagy epileptikus roham kínozza. A klinikai osztályon Monika Popp terápiája meghökkentő sikerrel jár: a szimptómák a hiperaktív gyerekek 60 százalékánál három hét alatt elmúlnak; a migrénpáciensek 80 százaléka rövid időn belül panaszmentes.
A terápia alatt a gyerekeknek nem kell sem színes pirulákat nyelniük, sem csodaszereket kortyolgatniuk. A müncheni orvosok mást rendelnek el: például csirkesültet, bárányhúst burgonyával, salátát, körtét vagy banánt. Az étrend olykor még libasültet is tartalmaz káposztával. De nem mindig és nem mindenkinek. A kis páciensek étrendjét személyre szabják. Csakis a tilalmak egységesek. Mindenekelőtt: tilos a készétel, nincs virsli, nincs marhahús, nincs sertéshús. De ketchup, reggeli cornflakes sincs, és tilos a kóla.


Miben rejlik a megoldás?
Az osztályt Joseph Egger vezeti, aki még a nyolcvanas évek elején eltökélte magában, hogy megcáfolja a mesterséges színezékek és tartósító anyagok veszélyéről szóló „badarságokat”. A kutató mindennek utánajárt, és tézisének pontosan az ellenkezőjét bizonyította be. Pácienseinek diétáját zacskós levesek és konzervek, hamburgerek és poharas joghurtok nélkül állította össze, de a szóját, a tehéntejet és a halat is mellőzte. Az eredmény: 76 hiperaktív gyermek közül 62 magaviselete jelentősen javult. A 88 migrénes gyerekből álló csoportban a gyerekek 93 százalékánál eltűntek a panaszok, és egyúttal több gyermek asztmás, kiütéses tünetei is megszűntek.
Szintén a migrén és kezelése a témája az American Chemical Society szaklap egyik cikkének. Az egyik kutató ugyanazt a kérdést feszegeti, mint a német kötet szerzői. – Ezek a méreganyagok komoly egészségügyi problémák kialakulásához vezethetnek, és sokkal gyakoribbak, mint azt az ember gondolná. Számos ételben előfordulhatnak – mondta a kutatást vezető Richard A. Mathies. – Néhány ételnek magasabb lehet a biogén amin-szintje, de ezt nem lehet előre tudni, mert ezek az anyagok nincsenek feltüntetve a termékek címkéin – mondja Mathies. Egyetlen pohár bor is megemelheti a vérnyomást, felgyorsíthatja a szívverést, és fejfájást is okozhat. – Azt gondolom, hogy bizonyos ételeken, különösen a borokon, fel kellene tüntetni a biogén amin-tartalmukat.

A legtöbb ember szeretne egészségesen élni. Ám az egészségtudatos életmód sokaknak a mindennapi életébe egyáltalán nem, vagy csak nehezen beilleszthető, misztikus dolgot jelent.
A korkontroll-vizsgálatok az egyéni egészségi kockázatok idejekorán történő feltárását és személyre szabott csökkentését célozzák.









2012. augusztus 15., szerda

50 felett is fitten!






Ma már elengedhetetlen, hogy ötven fölött is kiegyensúlyozott, 
mozgékony és egészséges életet éljünk!

Mégis sokak számára kérdés: 
Hogyan induljak el ezen az úton? Mit kell tennem, hogy jobban érezzem magam a bőrömben? 



Szerintem téged is foglalkoztatnak hasonló gondolatok, és szeretnéd még fittebbnek érezni magad, akkor most minden kérdésedre választ kaphatsz, az Annie klubban, személyre szabott életmód-tanácsadás, egészségügyi szűrővizsgálatok, termékbemutatók, előadások várják az ötven felettieket. Helyszín: Budapest, XXII; XII. kerülete.



                        Bejelentkezni: Anikónál a 0630/337 0641 -es telefonon, vagy a
                                             mannier@gmail.com e-mail címen lehet.


                              

2012. augusztus 13., hétfő

Egészségünk Titka


A tudatosan élő emberek napjainkban erre a témára nagyon odafigyelnek. Minden ember szeretne egészséges lenni, azonban a népesség csupán elenyésző 10%-a tesz is érte, hogy megőrizze egészségét, és most nem arra gondolok, hogy bizonyos betegség esetén orvoshoz fordul. Az egészséges életmód eléréséhez nem szükséges semmi más csupán, az hogy odafigyeljünk a táplálkozásunkra, valamint mozogjunk eleget. Nagyon fontos odafigyelnünk arra, hogy megfelelően pótoljuk a szervezet számára esszenciális vitaminokat, erre már rengeteg mód van. Az egészséges életmódban a táplálkozásnak nagyobb szerepe van, mint a testmozgásnak, ezt fontos megjegyeznünk. Igaz, azonban az hogy a média, napjainkban tele van olyan hirdetésekkel, amelyek azt hivatottak a hallgatók, vagy a nézők tudtára adni, hogy a mozgás sokkal fontosabb az egészséges életmód eléréséhez, mint a táplálkozás! Mozogni azonban nem mindenkinek van ideje, a mai rohanó világban. Táplálkozásunk során fontos a következőket szem előtt tartani: ahhoz hogy elmondhassuk magunkról, hogy az amit eszünk egészséges, ahhoz alaposan utána kell járni az adott élelmiszer, vagy vitaminkészítmény összetevőinek.

Az immunrendszer működése

Az immunrendszer a szervezet védelmi rendszere, melynek 70-80 %-a a belekben helyezkedik el. Ha a bélrendszer egészséges, nagy az esély arra, hogy  az immunrendszer erős. Ha a bélrendszer beteg,  helyre kell állítani a bélflórát,  egyébként nem várható, hogy az immunrendszer betöltse védelmi feladatát.
Egy kínai közmondás  szerint „a halál  a belekben lakozik”.  Ezek szerint az élet is.
Tehát az immunrendszer részben táplálkozásfüggő. Elenyésző a született immun gyenge emberek száma.  Magyarországon nagy tömegek – az immun gyengék 99%-a – életmód alapon  gyengítette le, tette tönkre immun rendszerét. Ez bizonyos szempontból jó hír: ugyanis ki-ki saját maga orvosa  lehet, ha jó döntést hoz a táplálkozására és az életmódjára vonatkozóan.

A jó  immunrendszer  harmonikusan működik. Egy feladatra számtalan megoldást tud, s a pillanat töredéke alatt a leghatékonyabbat választja.  Minden immunsejt tud a másikról.  Egyszerre több tízezer féle feladaton dolgoznak.  Több millió információ áramlik az emberi szervezetben másodpercenként.  Az immunrendszer tíz millióféle antigént képes felismerni a pillanat töredéke alatt: Ki az? Mit akar? Hova megy?  Feltartóztatja a rosszat, illetve tovább engedi a jót. Bonyolult és csodálatos mechanizmus. Valóságos csoda az emberi test!

Az „immun-rendőrség” a „kirakat-elmélet” alapján dolgozik. Minden sejt köteles az „immun-rendőrség” munkáját azzal könnyíteni, hogy kiplakátolja az ablakára: ki ő?  A jól működő immunsejtek hármas feladatot látnak el: a szervezetbe betolakodó vagy ott kialakult idegen sejteket felismerik, elpusztítják és eltávolítják. Jó immunrendszer esetén a sejtek nem hazudhatnak.  A gyönge immunrendszerben viszont korrupció van: az immunrendszer lefizetett rendőrei etikátlanok:  nem végzik el a fenti feladatokat, sőt részt vesznek az ellenségromboló  munkájában.  Pl. minden ember szervezetében folyamatosan képződnek a ráksejtek, de ettől nem leszünk rákbetegek. Az immunsejtek ugyanis folyamatosan monitorozzák, megjelölik, elpusztítják és elszállítják a ráksejteket. A ráksejt célja, hogy a jelölését (ami számára a halált jelenti) leradírozza. Képes rá, leveti a halálos címkéjét s átragasztja az egészséges sejtre, tehát az egészséges pusztul el a ráksejt helyett.   A ráksejt véralvadást imitál önmaga körül, ezáltal a jelölése füstös, homályos lesz, ilyenformán is védi magát.
Az immunrendszer korrupciója az életmóddal befolyásolható.  Ne gátoljuk, hanem segítsük az immunrendszer optimális működését. Fontoljuk meg az alábbi tényezőket, s változtassunk, ha szükséges.
1./ A nagy mennyiségben fogyasztott olaj, állati zsiradék, cukor és fehér liszt gátolja az  immunrendszer  működését.
2./ Beteg bélrendszer esetén nincs optimális immunrendszer!  Célszerű béltisztító kúrákat végezni ilyen esetben.
A rostban szegény táplálékok hirtelen vércukor emelkedést eredményeznek, gyöngítik az immunrendszert is.  A rostban gazdag ételek fogyasztása nagyon fontos: stimulálják az immunrendszert.  Ezekből több vitamin és ásványi anyag szívódik fel, egyenletes elosztásban, lassabban.
3./ Az állati termékek (hús, tej- és tejtermékek, sajt, tojás)  és a növényvédő szerek  gyengítik az immunrendszert.  Részesítsük előnyben a növényi alapú táplálkozást, ezen belül is a bio élelmiszereket.
4./ Az erős, fűszeres, zsíros, nehéz főtt ételektől az immunrendszer teljesen megbénul!  Vacsorára egyáltalán ne fogyasszunk ilyeneket. Sőt az ilyen ebéd utáni pihenés is ugyanazt váltja ki!  A hasnyálmirigy, a gyomor és a bélrendszer károsodik mély alvás esetén, ha megterhelt gyomorral feküdtünk le.  Étkezés után inkább sétáljunk egyet!
5./ A váltóvizes fürdők, a szauna 10-10 %-kal növelik az immunsejtek működését.
6./ A  negatív stressz  immun gyöngítő tényező. Viszont a pozitív érzelmek  (öröm, szeretet, békesség, kiegyensúlyozottság  stb.)  erősítően hatnak.
7./ A nagy mennyiségű ételadagok helyett a táplálékbevitel általános csökkentése igen hasznos!  Sohase bánd, ha kevesebbet ettél!
Részesítsük előnyben a nyers salátákat, gyümölcsöket, frissen préselt leveket:  ezek fitoaktív anyagok, megszüntetik a hiány betegségeket.
Ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!  Egy felnőtt ember napi adagja 2 liter tiszta víz, amit célszerű lenne délután 5 óráig elfogyasztani.
8./ Az éjfél előtti és a hajnal előtti alvás gyors immunműködést segít elő. Az éjszakába menő krimik helyett inkább időben feküdjünk le.


Ingyenes tájékoztatókat tartunk, az egészségünk érdekében, 
egészségi állapot felméréssel egybekötve.  
Minden héten akár kettőt is, a nagyszámú érdeklődés miatt!

Helyszín: Budapest, XXII. kerület, de külső helyszínre is szívesen kitelepülünk!



Bejelentkezni: Anikónál a 0630/337 0641 -es telefonon, vagy a mannier@gmail.com e-mail címen lehet.