A Szívednek, a Testednek, a Lelkednek

Saját fotó
Budapest, Hungary
Boldogan, egészségben élni? Boldogságunk a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből. Mindenkiben máskor, más miatt érlelődik meg az elhatározás, hogy változtat az életmódján. Az elhatározás megvan, de erős szándék is kell hozzá, amit aztán ébren is kell tartani. Az élet egy soha véget nem érő változás. Ha igazán élni akarunk, nekünk is folyamatosan változnunk, változtatnunk kell. Mi segítséget nyújtunk, tanácsot adunk, melletted vagyunk, erőt sugárzunk, ami túllendít a nehezebb időszakokon és erőt ad a folytatáshoz. Most jött el az ideje befektetni a jövődbe, az életedbe.

2012. május 3., csütörtök

Nyomormágnes

Amikor panaszkodunk, eleven, két lábon járó „nyomormágnessé” leszünk.

Észrevetted már, hogy a panaszkodóknak általában nehéz az életük? Úgy tűnik, minden elromlik körülöttük, ami elromolhat. Azt szokták mondani: „Hogyne panaszkodnék – nézd, milyen szerencsétlen az életem!” Meg kell magyarázni neki, hogy „Ez nem így van. Csak azért vagy szerencsétlen, mert panaszkodsz. Fogd be a szád… és ne gyere közel hozzám!” Ez utóbbi is nagyon fontos. Semmi esetre se engedj közel magadhoz panaszkodókat!!! Ha elkerülhetetlen, tarts magadnál egy acélvázas esernyőt, különben téged is megfertőz a szerencsétlenségük. A negatív energia fertőz. Számos ismeősöm van, akik sok időt töltenek együtt panaszkodókkal, és meghallgatják őket. Miért? A válasz egyszerű: Várják, hogy mikor kerül rájuk a sor. Úgy gondolod, nem így van?

Ha elvégzed a következő házi feladatot, garantáltan meg fog változni az életed.:
Egyáltalán ne panaszkodj a következő héten — nem csak hangos szóval, de gondolatban sem! Teljes hét napig ki kell bírnod. Miért? Mert az első néhány napban még elérhet némi szerencsétlenség, ami megmaradt a korábbi panaszokból. A szerencsétlenség sajnos nem fénysebességgel terjed, hanem a balsors sebességével, ezért eltarthat egy darabig, amíg megszabadulsz tőle. Több embernek elvégezte már ezt a feladatot, és döbbenetesen sokan állították, hogy ez az egyetlen kis gyakorlat megváltoztatta az életüket. Biztosíthatlak, meg fogsz lepődni, milyen csodálatossá válik az életed, ha nem koncentrálsz többé a panaszaidra — s így nem vonzzák be többé a szerencsétlenséget az életedbe. Ha eddig rendszeresen panaszkodtál, nem számíthatsz gyors sikerre; sokaknak már az is előrelépés lenne, ha "semlegesek" tudnának lenni. Mások hibáztatása, az önigazolás és a siránkozás olyan, mint a drogok. Csak a stresszt csökkentik. Megszüntetik a kudarc miatti stresszt. Gondolj csak bele! Szüksége van-e mások hibáztatására, önigazolásra vagy panaszkodásra annak, aki nem vallott kudarcot így vagy úgy valamilyen téren? Nyilvánvalóan nincs. Ha tehát a jövőben azon kapod magadat, hogy elkeseredetten másokat okolsz, önigazolásokat keresel, vagy panaszkodsz, azonnal hagyd abba! Emlékeztesd magadat arra, hogy te alakítod a saját sorsodat, és vagy sikert, vagy szerencsétlenséget vonzol az életedbe. Nagyon lényeges, hogy okosan válaszd meg a gondolataidat és a szavaidat.          

Ha jobb életet akarsz élni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése