A boldogság hihetetlen. Úgy tűnik, az ember képtelen a boldogságra. Ha depresszióról beszélsz, szomorúságról, szenvedésről, mindenki elhiszi; az természetesnek látszik. Ha boldogságról beszélsz, senki sem hiszi el – az természetellenesnek tűnik.
Sigmund Freud ez emberi elme negyvenévnyi kutatása után – több ezer emberrel dolgozott, több ezer zavart elmét tanulmányozott –, arra a következtetésre jutott, hogy a boldogság fikció: az ember képtelen a boldogságra. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsit kényelmesebbé tesszük a dolgokat, ez minden. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsit csökkentjük a boldogtalanságot, ez minden – de boldognak lenni? Képtelenség.
Ez nagyon pesszimistán hangzik… de ha megnézed az emberiséget, láthatóan pontosan ez a helyzet; egyértelmű ténynek tűnik. Kizárólag az emberi lények boldogtalanok. Mélyen belül elromlott valami.
A saját tapasztalatom alapján mondom, hogy az emberi lények képesek a boldogságra, nagyobb boldogságra, mint a madarak, nagyobb boldogságra, mint a fák, mint a csillagok – mert az emberi lényeknek van valamije, ami a fáknak, madaraknak, csillagoknak nincsen. Van tudatosságuk.
De ha van tudatosságod, két lehetséges választás áll előtted: lehetsz boldog, vagy lehetsz boldogtalan. Az már a te döntésed. A fák egészen egyszerűen boldogok, mert képtelenek a boldogtalanságra. Az ő boldogságuk nem szabadság; boldognak kell lenniük. Nem tudják, hogyan lehetnének boldogtalanok; nincs választásuk. A fákon csiripelő madarak nem azért boldogok, mert azt választották – hanem, mert nem ismernek más utat. A boldogságuk tudattalan; egyszerűen természetes.
Az emberi lények képesek a mérhetetlen boldogságra és a mérhetetlen boldogtalanságra is – szabadon választhatnak. Ez a szabadság kockázatos, ez a szabadság nagyon veszélyes, mert tiéd a felelősség. És valami történt ezzel a szabadsággal, valami elromlott. Az emberiség valahogyan a feje tetejére fordult.
Sigmund Freud ez emberi elme negyvenévnyi kutatása után – több ezer emberrel dolgozott, több ezer zavart elmét tanulmányozott –, arra a következtetésre jutott, hogy a boldogság fikció: az ember képtelen a boldogságra. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsit kényelmesebbé tesszük a dolgokat, ez minden. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsit csökkentjük a boldogtalanságot, ez minden – de boldognak lenni? Képtelenség.
Ez nagyon pesszimistán hangzik… de ha megnézed az emberiséget, láthatóan pontosan ez a helyzet; egyértelmű ténynek tűnik. Kizárólag az emberi lények boldogtalanok. Mélyen belül elromlott valami.
A saját tapasztalatom alapján mondom, hogy az emberi lények képesek a boldogságra, nagyobb boldogságra, mint a madarak, nagyobb boldogságra, mint a fák, mint a csillagok – mert az emberi lényeknek van valamije, ami a fáknak, madaraknak, csillagoknak nincsen. Van tudatosságuk.
De ha van tudatosságod, két lehetséges választás áll előtted: lehetsz boldog, vagy lehetsz boldogtalan. Az már a te döntésed. A fák egészen egyszerűen boldogok, mert képtelenek a boldogtalanságra. Az ő boldogságuk nem szabadság; boldognak kell lenniük. Nem tudják, hogyan lehetnének boldogtalanok; nincs választásuk. A fákon csiripelő madarak nem azért boldogok, mert azt választották – hanem, mert nem ismernek más utat. A boldogságuk tudattalan; egyszerűen természetes.
Az emberi lények képesek a mérhetetlen boldogságra és a mérhetetlen boldogtalanságra is – szabadon választhatnak. Ez a szabadság kockázatos, ez a szabadság nagyon veszélyes, mert tiéd a felelősség. És valami történt ezzel a szabadsággal, valami elromlott. Az emberiség valahogyan a feje tetejére fordult.
A meditációt keresik az emberek. Meditációra csupán azért van szükség, mert nem a boldogságot választottad. Ha a boldogságot választanád, nem lenne szükség semmiféle meditációra.
A meditáció gyógyír: ha beteg vagy, akkor gyógyszerre van szükséged. Amint egyszer elkezded a boldogságot választani, amint egyszer eldöntöd, hogy boldog leszel, akkor nincs szükség többé meditációra. Akkor magától megtörténik a meditáció.
Sok-sok vallás van, mert nagyon sok ember boldogtalan. A boldog embernek nincs szüksége vallásra, a boldog embernek nincs szüksége templomra, szentélyre – mert a boldog embernek az egész világegyetem a temploma, az egész létezés a szentélye. A boldog ember nem folytat vallásos tevékenységet, mert az egész élete vallásos. Minden, amit boldogsággal teszel, imádság – a munkád istentiszteletté válik; még a légzésed is csodálatos ragyogás, kecsesség.
A boldogság akkor következik be, amikor összhangban vagy az életeddel, amikor olyan harmonikus az összhang, hogy bármit teszel, az öröm. Akkor hirtelen felismered, hogy a meditáció eljön hozzád. Ha szereted a munkát, amit végzel, ha szereted a módot, ahogyan élsz, akkor meditatív vagy. Akkor semmi nem vonja el a figyelmed. Amikor a dolgok elvonják a figyelmedet, az egyszerűen azt mutatja, hogy nem érdekel igazán az, amivel foglalkozol.
A tanár folyton azt mondogatja a kisgyerekeknek: „Figyeljetek rám! Figyeljetek!” Pedig figyelnek ők, csak valami másra. Teljes szívéből dalol egy madár az iskola épületén kívül – a gyerek a madárra figyel. Senki sem mondhatja, hogy nem figyel, senki sem mondhatja, hogy nem meditatív, hogy nem koncentrál erősen – éppen hogy igen! Tulajdonképpen teljesen megfeledkezett a tanárról és táblára felírt számtanról. A gyermek tökéletesen megfeledkezett minderről, maradéktalanul magával ragadta a madár és a dala. A tanár mégis azt mondja:– Figyelj! Mit csinálsz? Ne kalandozzon el a figyelmed!
Valójában éppen a tanár vonja el a gyerek figyelmét. A gyerek figyel – ezt természetesen teszi. Hallgatja a madarat, és boldog. A tanár pedig elvonja a figyelmét, azt mondja: „nem figyelsz” – a tanár egyszerűen hazudik! A gyerek igenis figyelt. A madár érdekesebb volt a számára, mit tehetett volna? A tanár nem volt olyan érdekes, nem volt túl vonzó a számtan.
Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy matematikusok legyünk. Akad néhány gyerek, akit nem fog érdekelni a madár; a dal egyre hangosabb és hangosabb lesz, ők mégis a táblát figyelik majd. Nekik való a számtan. Meditáció lesz számukra a matematika – természetes meditációs állapot.
Természetellenes dolgok vonják el a figyelmünket: pénz, presztízs, hatalom. A madárdal hallgatása nem fog pénzhez juttatni. A madárdal hallgatása nem fog presztízst, hatalmat adni. Egy pillangó nézegetése nem jelent segítséget gazdaságilag, politikailag, társadalmilag. Ezek a dolgok nem jövedelmeznek – de ezek tesznek boldoggá.
Egy valódi emberi lény veszi a bátorságot, hogy olyan dolgok után menjen, amelyek boldoggá teszik. Ha szegény marad, akkor szegény marad; nem panaszkodik miatta, nincs benne megbántottság. Azt mondja: "Én választottam az utamat – és én a madarakat, a pillangókat, a virágokat választottam. Nem leszek gazdag, de rendben van! Gazdag vagyok, mert boldog vagyok." Az emberi lények azonban a fejük tetejére fordultak.
Sok-sok vallás van, mert nagyon sok ember boldogtalan. A boldog embernek nincs szüksége vallásra, a boldog embernek nincs szüksége templomra, szentélyre – mert a boldog embernek az egész világegyetem a temploma, az egész létezés a szentélye. A boldog ember nem folytat vallásos tevékenységet, mert az egész élete vallásos. Minden, amit boldogsággal teszel, imádság – a munkád istentiszteletté válik; még a légzésed is csodálatos ragyogás, kecsesség.
A boldogság akkor következik be, amikor összhangban vagy az életeddel, amikor olyan harmonikus az összhang, hogy bármit teszel, az öröm. Akkor hirtelen felismered, hogy a meditáció eljön hozzád. Ha szereted a munkát, amit végzel, ha szereted a módot, ahogyan élsz, akkor meditatív vagy. Akkor semmi nem vonja el a figyelmed. Amikor a dolgok elvonják a figyelmedet, az egyszerűen azt mutatja, hogy nem érdekel igazán az, amivel foglalkozol.
A tanár folyton azt mondogatja a kisgyerekeknek: „Figyeljetek rám! Figyeljetek!” Pedig figyelnek ők, csak valami másra. Teljes szívéből dalol egy madár az iskola épületén kívül – a gyerek a madárra figyel. Senki sem mondhatja, hogy nem figyel, senki sem mondhatja, hogy nem meditatív, hogy nem koncentrál erősen – éppen hogy igen! Tulajdonképpen teljesen megfeledkezett a tanárról és táblára felírt számtanról. A gyermek tökéletesen megfeledkezett minderről, maradéktalanul magával ragadta a madár és a dala. A tanár mégis azt mondja:– Figyelj! Mit csinálsz? Ne kalandozzon el a figyelmed!
Valójában éppen a tanár vonja el a gyerek figyelmét. A gyerek figyel – ezt természetesen teszi. Hallgatja a madarat, és boldog. A tanár pedig elvonja a figyelmét, azt mondja: „nem figyelsz” – a tanár egyszerűen hazudik! A gyerek igenis figyelt. A madár érdekesebb volt a számára, mit tehetett volna? A tanár nem volt olyan érdekes, nem volt túl vonzó a számtan.
Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy matematikusok legyünk. Akad néhány gyerek, akit nem fog érdekelni a madár; a dal egyre hangosabb és hangosabb lesz, ők mégis a táblát figyelik majd. Nekik való a számtan. Meditáció lesz számukra a matematika – természetes meditációs állapot.
Természetellenes dolgok vonják el a figyelmünket: pénz, presztízs, hatalom. A madárdal hallgatása nem fog pénzhez juttatni. A madárdal hallgatása nem fog presztízst, hatalmat adni. Egy pillangó nézegetése nem jelent segítséget gazdaságilag, politikailag, társadalmilag. Ezek a dolgok nem jövedelmeznek – de ezek tesznek boldoggá.
Egy valódi emberi lény veszi a bátorságot, hogy olyan dolgok után menjen, amelyek boldoggá teszik. Ha szegény marad, akkor szegény marad; nem panaszkodik miatta, nincs benne megbántottság. Azt mondja: "Én választottam az utamat – és én a madarakat, a pillangókat, a virágokat választottam. Nem leszek gazdag, de rendben van! Gazdag vagyok, mert boldog vagyok." Az emberi lények azonban a fejük tetejére fordultak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése