Részlet Rhonda Byrne: Az erő című könyvből
A Szívednek, a Testednek, a Lelkednek
- ANNIE klub
- Budapest, Hungary
- Boldogan, egészségben élni? Boldogságunk a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből. Mindenkiben máskor, más miatt érlelődik meg az elhatározás, hogy változtat az életmódján. Az elhatározás megvan, de erős szándék is kell hozzá, amit aztán ébren is kell tartani. Az élet egy soha véget nem érő változás. Ha igazán élni akarunk, nekünk is folyamatosan változnunk, változtatnunk kell. Mi segítséget nyújtunk, tanácsot adunk, melletted vagyunk, erőt sugárzunk, ami túllendít a nehezebb időszakokon és erőt ad a folytatáshoz. Most jött el az ideje befektetni a jövődbe, az életedbe.
2011. augusztus 30., kedd
Mit jelent egészségesnek lenni?
Erre talán azt feleled, hogy ha valaki nem beteg, akkor egészséges, csakhogy az egészség ennél sokkal több.Ha csak rendben vagy, megvagy, “sehogysem” érzed magad, nem vagy egészséges! Az egészséges ember úgy érzi magát, mint a kisgyermekek. Ők minden nap tele vannak kirobbanó energiával. Testük könnyű és rugalmas, erőfeszítés nélkül mozognak. Járásuk könnyed és légies. Elméjük tiszta, boldogok, és mentesek minden aggodalomtól és stressztől. Éjjelente mélyen, békésen alszanak, és frissen ébrednek, mintha csak kicserélték volna őket. Minden új napnak szenvedéllyel és izgalommal vágnak neki. Nézd meg a kisgyermekeket, és láthatod, mit jelent egészségesnek lenni. Valaha te is ilyen voltál, és most is ilyennek kellene lenned! Az igazság az, hogy képes is vagy rá, hogy így érezd magad, hiszen a határtalan egészség a szeretet ereje révén még most is elérhető számodra. Nincs olyan pillanat, amikor bármitől is megfosztanának téged. Amit akarsz, a tiéd, és ebbe az egészség is beletartozik. De ki kell nyitnod az ajtót, hogy beengedd!”
2011. augusztus 10., szerda
Rosszkedv ellen:
Amikor szomorú, dühös, gondterhelt vagy, vagy épp tartasz, félsz valamitől, az sok mindenre van kihatással. Ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, hogy nem fogadod el az elméd -vagy a környezeted - által rád zúdított negatív gondolatkupacot. Erre is vannak megoldások.
Néha a rosszkedv elemi erővel tör ránk, és a baj akkor van, ha meg sem próbáljuk kivakarni magunkat belőle. Behódolunk neki. Belezuhanunk, akár egy lángoló, spirális örvénybe. Mintha készakarva tennénk, csak hogy még rosszabbul érezzük magunkat, amolyan „Még, még!” felkiáltással.Jóllakatjuk a negatív energiáinkat. A rosszkedvet könnyű olcsó kifogásként használni, mikor az ember valami fontos feladattal elbukik. Ilyenkor a rosszkedv nem más, mint önigazolás, és mások hibáztatása – kimondva, vagy kimondatlanul. Ezzel persze még több romboló energiát sugárzunk szét magunk körül, ami nem segít a helyzeten, sőt.
A rosszkedv hatalmát meg kell törni. Persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni, hiszen a rosszkedved ellenére összeszedni magad, és megváltoztatni a hozzáállásod nagyon nehéz feladat – elsőre. A gondolatokat egy negatív örvény szívja magába, és azon mesterkedik, hogy ott is tartsa. Ahhoz, hogy ki tudj mászni belőle, át kell állítani a kapcsolókat, és ez bizony kemény munka. A jó hír az, hogy kis gyakorlással ez is elsajátítható, és az után csak rajtad múlik, mennyire vagy jókedvű - használd tippjeinket!
Menj el sétálni. Ugor el a konditerembe. Jógázz. Rugdosd körbe a rétet a focilabdával. Takaríts. Talán azt gondolnád, hogy ez a legrosszabb, amit ilyenkor tehetsz, mert inkább keményen szembe kéne nézni a problémákkal, de nem így van. A fizikai tevékenység elvonja a figyelmed a rosszkedv okáról, és ahogy az adrenalin szétárad benned, egész máshogy kezded érezni magad. Így kapsz egy lélegzetvételnyi „tiszta” időt, ami alatt átgondolhatod a problémák valódi okát.
Ha éppen beszorultál a zűrvihar kellős közepébe, akkor állj meg, és végy egy nagy lélegzetet. Gondolj valamire az életedben, ami nagyon jó, és mondj érte köszönetet. Hogy tető van a fejed felett, és alatta a házad. Hogy étel van a tányérodban, és az nem a tegnapi maradék. Hogy a gyerekeid egészségesek, hogy egyáltalán van munkád. Még ezek után sem érzed jobban magad? Akkor gondolj arra, mikor utoljára szerelmes lettél valakibe. Ha elmosolyodtál, akkor ízlelgesd még egy kicsit, ha pedig épp szerelmi bánat gyötör, inkább gondolj a céljaidra, az álmaidra, és hogy legközelebb mit fogsz megvalósítani.
Az egyik leggyorsabb mód arra, hogy a rosszkedved jobbra fordítsd az, ha segítesz valakinek. Vigyél egy szendvicset egy kéregetőnek, segíts valamiben egy kollégádnak, aki nem is várta volna, vagy találj bármilyen módot arra, hogy másnak önzetlenül segíthess. Ez villámgyorsan eltereli a figyelmedet a saját gondjaidról, és azonnal a pozitív irányba mozdít el. Nem csak te fogod magad jobban érezni tőle, hanem az is, akinek segítettél.
Ha a rossz hangulatod páclevében hemperegsz, attól csak egyre rosszabb lesz minden. Kell valami tevékenység, amire koncentrálhatsz, miközben szórakoztat. Van, akinél a nyelvtanulás működik ilyen esetben, de a számítógépes játék, valami jó film, könyv, vagy traccsparti a barátokkal is működhet. A lényeg, hogy másik vágányra kapcsolja az agyad, és elvonja a figyelmed a nyűgödről.
Nem, nem kell valami gurunak lenned ehhez, egyszerű módszerekkel is eljuthatsz egy kellemes, lecsendesedett állapotba. Nem szükséges, nem is lehet a negatív gondolatokat erőnek erejével félre tolni. Gyakorlással el tudod sajátítani, hogyan kell megfigyelni a gondolataidat anélkül, hogy energiát adnál nekik, majd egyszerűen továbbengedni őket. A gondolatok természetes úton, maguktól nyugszanak így le, és kisimul a gondolattenger. Ha egyedül nem megy, keress a meditációban jártas szakembert, aki segít neked elsajátítani az alapokat, és onnantól csak rajtad múlik, mi mindenre alkalmazod.
Képzeld csak el a következő szituációt: munkába menet, a dugó közepén kifogy a benzin a kocsidból - csak, hogy jól induljon a nap. Emiatt könnyű háromnegyed órás késéssel sikerül beérni a munkahelyedre, ahol persze azonnal a főnöködbe szaladsz. Ő szétüvöltözi magát amiatt a projekt miatt, amivel nem vagy még kész – mert a másik hármon dolgoztál szimultán -, és ezzel megalapozta a napod az irodában. Aztán végre hazaérsz, de a küszöbön túl sem ér véget a negatív hullám: a pasid vacsora helyett egy kiadós veszekedést tálal, majd lelép. Te főzöl inkább egy csomag csipszet, és biztos, ami biztos, azt a dugi Martinit is magaddal viszed a tévé elé. Hajnali háromig nézed a bénánál még hülyébb filmeket és sorozatokat, majd reggel ruhában, a kanapén ébredsz – kábé úgy, mint ha egy úthenger ment volna át rajtad.
Önsors rontás?
Néha a rosszkedv elemi erővel tör ránk, és a baj akkor van, ha meg sem próbáljuk kivakarni magunkat belőle. Behódolunk neki. Belezuhanunk, akár egy lángoló, spirális örvénybe. Mintha készakarva tennénk, csak hogy még rosszabbul érezzük magunkat, amolyan „Még, még!” felkiáltással.Jóllakatjuk a negatív energiáinkat. A rosszkedvet könnyű olcsó kifogásként használni, mikor az ember valami fontos feladattal elbukik. Ilyenkor a rosszkedv nem más, mint önigazolás, és mások hibáztatása – kimondva, vagy kimondatlanul. Ezzel persze még több romboló energiát sugárzunk szét magunk körül, ami nem segít a helyzeten, sőt.
A rosszkedv hatalmát meg kell törni. Persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni, hiszen a rosszkedved ellenére összeszedni magad, és megváltoztatni a hozzáállásod nagyon nehéz feladat – elsőre. A gondolatokat egy negatív örvény szívja magába, és azon mesterkedik, hogy ott is tartsa. Ahhoz, hogy ki tudj mászni belőle, át kell állítani a kapcsolókat, és ez bizony kemény munka. A jó hír az, hogy kis gyakorlással ez is elsajátítható, és az után csak rajtad múlik, mennyire vagy jókedvű - használd tippjeinket!
Mozogj!
Menj el sétálni. Ugor el a konditerembe. Jógázz. Rugdosd körbe a rétet a focilabdával. Takaríts. Talán azt gondolnád, hogy ez a legrosszabb, amit ilyenkor tehetsz, mert inkább keményen szembe kéne nézni a problémákkal, de nem így van. A fizikai tevékenység elvonja a figyelmed a rosszkedv okáról, és ahogy az adrenalin szétárad benned, egész máshogy kezded érezni magad. Így kapsz egy lélegzetvételnyi „tiszta” időt, ami alatt átgondolhatod a problémák valódi okát.
Adj hálát!
Ha éppen beszorultál a zűrvihar kellős közepébe, akkor állj meg, és végy egy nagy lélegzetet. Gondolj valamire az életedben, ami nagyon jó, és mondj érte köszönetet. Hogy tető van a fejed felett, és alatta a házad. Hogy étel van a tányérodban, és az nem a tegnapi maradék. Hogy a gyerekeid egészségesek, hogy egyáltalán van munkád. Még ezek után sem érzed jobban magad? Akkor gondolj arra, mikor utoljára szerelmes lettél valakibe. Ha elmosolyodtál, akkor ízlelgesd még egy kicsit, ha pedig épp szerelmi bánat gyötör, inkább gondolj a céljaidra, az álmaidra, és hogy legközelebb mit fogsz megvalósítani.
Segíts másnak!
Az egyik leggyorsabb mód arra, hogy a rosszkedved jobbra fordítsd az, ha segítesz valakinek. Vigyél egy szendvicset egy kéregetőnek, segíts valamiben egy kollégádnak, aki nem is várta volna, vagy találj bármilyen módot arra, hogy másnak önzetlenül segíthess. Ez villámgyorsan eltereli a figyelmedet a saját gondjaidról, és azonnal a pozitív irányba mozdít el. Nem csak te fogod magad jobban érezni tőle, hanem az is, akinek segítettél.
Kapcsolódj ki!
Ha a rossz hangulatod páclevében hemperegsz, attól csak egyre rosszabb lesz minden. Kell valami tevékenység, amire koncentrálhatsz, miközben szórakoztat. Van, akinél a nyelvtanulás működik ilyen esetben, de a számítógépes játék, valami jó film, könyv, vagy traccsparti a barátokkal is működhet. A lényeg, hogy másik vágányra kapcsolja az agyad, és elvonja a figyelmed a nyűgödről.
Meditálj!
Nem, nem kell valami gurunak lenned ehhez, egyszerű módszerekkel is eljuthatsz egy kellemes, lecsendesedett állapotba. Nem szükséges, nem is lehet a negatív gondolatokat erőnek erejével félre tolni. Gyakorlással el tudod sajátítani, hogyan kell megfigyelni a gondolataidat anélkül, hogy energiát adnál nekik, majd egyszerűen továbbengedni őket. A gondolatok természetes úton, maguktól nyugszanak így le, és kisimul a gondolattenger. Ha egyedül nem megy, keress a meditációban jártas szakembert, aki segít neked elsajátítani az alapokat, és onnantól csak rajtad múlik, mi mindenre alkalmazod.
2011. augusztus 7., vasárnap
Mi, vagy ki alakítja a gondolkodásmódodat? És ez hogyan hat az egészségedre?
Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy gondolkodásmódunkkal teremtjük meg életünket.
A fő kérdés azonban az, hogy mégis mi, vagy ki alakítja a gondolkodásmódunkat?
A fő kérdés azonban az, hogy mégis mi, vagy ki alakítja a gondolkodásmódunkat?
„- A saját tudatodért Te felelsz. Te vagy az egyetlen, aki programozhatja a saját tudatalattiját.
- Az előbbiből következik: kinek engeded meg, hogy befolyásolja a gondolkodásmódodat?
Saját Tudatosságod felelősségteljes kormányzójaként éled mindennapjaidat, vagy beengeded válogatás nélkül a külvilág eseményeit, híreit, gondolatait, tapasztalatait?
Saját Tudatosságod felelősségteljes kormányzójaként éled mindennapjaidat, vagy beengeded válogatás nélkül a külvilág eseményeit, híreit, gondolatait, tapasztalatait?
Az, hogy milyen gondolatokat forgatsz a fejedben a nap 24 órájában, azokat Te választod meg – mint ahogy az ételeidet is-, vagy elfogadod válogatás nélkül azt, amit épp eléd tesznek?”
Személyiségünk sokkal többre képes, mint hogy meghatározza szociális helyzetünket, a hovatartozásunkat, az identitásunkat stb. A vérmérséklet például direkt hatással lehet az emberek egészségére is.
Az elképzelés, mely szerint személyiségünk komoly befolyással lehet egészségi állapotunkra, nagyon régi keletű. Jelenleg is rengeteg kutatás folyik ebben a témában, és még éppen hogy csak elkezdtük megérteni ezeket a folyamatokat.
A teljes higgadtság és a lobbanékony természet mellett más szellemi tulajdonságok is komoly befolyással lehetnek a fizikai egészségre. És bár egy neurotikus ember egészsége sokkal rosszabb, mint másoké, vannak olyan személyiségjegyek, amelyek akár meg is hosszabbíthatják életünket. Nézzük meg ezeket közelebbről:
1. Cinizmus
A cinikusok általában gyanakvóak és bizalmatlanok másokkal szemben ez pedig ellenségességhez vezethet, és fokozhatja a szívbetegségek kialakulásának esélyeit. "Ezek az emberek nem feltétlenül forrófejűek, de hajlamosak mások ártatlan cselekedeteit ellenségesnek látni. Ez a stressz pedig károsíthatja az immunrendszer működését, ami fokozhatja egyes krónikus betegségek kialakulásának esélyeit."
2. Értelmetlenség
Azok, akik nem hiszik, hogy életüknek lenne valamilyen mélyebb értelme, hamarabb halnak, mint azok, akik hisznek valamilyen nagyobb cél létezésében. "Azok, akik úgy vélik, van értelme az életüknek, és valamilyen nagyobb célt szolgálnak, sokkal erősebb immunrendszerrel rendelkeznek mint azok, akik csak egyik napról a másikra élik életüket."
3. Nyugtalanság
A neurotikus emberek, akik állandóan szoronganak, aggódnak és hajlamosak a depresszióra, sokkal hamarabb halnak, mint nyugodtabb társaik. A nyugtalan típusú emberek emellett hajlamosak a dohányzásra is, ami tovább rontja a várható élettartamukat.
4. Az önkontroll hiánya
Egy nemrég végzett felmérés szerint a lelkiismeretes, maguk körül rendet tartó emberek két évvel tovább élnek, mint a kapkodó, rendetlen, önuralom nélkül élők. A higgadt és lelkiismeretes emberek ritkábban dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ezen kívül stabilabb és kevésbé stresszes életet élnek.
5. Aggodalom
A legújabb kutatások szerint a túlzott aggodalmaskodás is árt az egészségünknek. Az extrovertált személyiségek közül a nyugodtabb típusúaknak körülbelül 50 százalékkal kisebb az esélyük az Alzheimer-kór kialakulására, mint az állandóan aggodalmaskodó és szorongós társaiknak.
6. Szomorúság
A D-típusú, vagyis depresszióra hajlamos szomorú személyiség általában mindig csak az élet árnyoldalait látja. Az ilyen típusú embereket rengeteg negatív érzelmi hatás éri, ennek hatására pedig immunrendszerük is gyengébb, ezért korábban halnak, mint egészségesebb szemléletű társaik.
7. Stressz
Bármit is teszünk, a legfontosabb, hogy ne hagyjuk a stresszt eluralkodni az életünkben, az ugyanis növeli szinte az összes krónikus betegség kialakulásának esélyeit. Egy nemrég végzett kutatás szerint az állandó stresszben élők körében kétszer nagyobb a kettes típusú cukorbetegség előfordulása, mint a nyugodtabb életvitelt folytatóknál.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)