A legtöbb ember számára érzések formájában érkezik az útmutatás. Ezek lehetnek érzelmek vagy testi érzetek. Például ha melegséget érzünk a mellkasunkban vagy a gyomrunkban, jelentheti azt, hogy jó úton járunk. De ha feszültség vagy félelem tölt el, érdemes óvatosnak lennünk. Gyakori angyali üzenet, ha hirtelen ráesik valamire a tekintetünk. Ez bármi lehet – akár egy tárgy, egy szó vagy mondat, újságcikk vagy hirdetés. Sokszor üzennek az angyalok számokkal vagy számkombinációkkal is, amelyek mindegyike más-más jelentést hordoz. Előfordul, hogy többször egymás után ugyanazt a számot vagy számsort látjuk, például mindig ugyanakkor pillantunk az óránkra, egészen addig, amíg tudatosodik bennünk, hogy ennek jelentősége van.
• Szavak, hangok formájában is kaphatunk angyali válaszokat. Ilyenkor egy semmiből érkező lágy belső hang mondja el problémánkra a megoldást. De lehetséges, hogy elhunyt ismerősünk hangját halljuk, vagy egy ismeretlen hang a nevünkön szólítva beszél hozzánk. Sokszor pedig egy sűrűn ismétlődő dal szövegére leszünk figyelmesek.
• Gondolatok formájában is érkezhet az égi üzenet. Miután elmondtuk kérésünket, tudatunkban szinte azonnal megjelenik a megoldás, még mielőtt tudatosan végiggondoltuk volna. Olyan ez, mintha hirtelen megvilágosodnánk.
• Gyakran üzennek képekkel is, amelyek váratlanul jelennek meg tudatunkban. Kaphatunk útmutatást hirtelen felbukkanó, filmkockaszerű belső kép formájában, vagy álmainkon keresztül. Ilyenkor elhunyt szeretteinkkel is találkozhatunk, akik üzenetet hoznak nekünk.